A Roxy-Pappas Csapat a Budapest-Bamako Rallyn a kiemelkedő negyedik helyet szerezte meg. A hazaérkezett csapat „kapitányát”, Kratochvill Vilmost kérdeztük a friss élményekről:

Gratulálok a nagyszerű teljesítményhez!

Mióta versenyzel, és hogyan jutottál el a Bamako Rally-ig?

1998-ban kezdtem versenyezni, de egy jó ideje már csak felkészítek. Tavaly jött az ötlet, hogy indulnék a Bamako-n, de lecsúsztam a jelentkezésről. Idén sikerült.

Hogyan készültél a versenyre?

Mivel ez volt az első ilyen típusú autóversenyünk, nem tudtuk mire számítsunk, inkább csak az autóval foglalkoztunk. A saját autómmal vágtunk neki a versenynek. Ez egy 240 lóerős Grand Cherokee Jeep, amit kissé át kellett alakítanunk a rallyra.

Hogy kerültél össze a csapat többi tagjával (Nagy Attila, Zsom Lajos)?

A srácokat már ismerem 10 éve, de eddig csak egymás ellen versenyeztünk. Most volt az első alkalom, hogy egymás mellé ültünk. 3 erős karakter; voltak nagy vitatkozások, de bohóckodásokból, nevetésekből sem volt kevés.

Hogyan fogadtak titeket az emberek?

Mikor Afrikában néhány sivatagi falun átmentünk, az emberek kedvesek voltak velünk, integettek, üdvözöltek minket. A gyerekek szabályosan letámadták a kocsit, amint lelassítottunk, rögtön körénk gyűlt kicsi és nagy és várták tőlünk a bármilyen formában érkező segítséget… Azokat a hálás szemeket egy kis ennivalóért nem lehet leírni. Sajnos, mivel szorított bennünket az idő, nem mehettünk be minden kis faluba.

Ha segítségre szorultatok, kire/mire számíthattatok?

A két kezünkre és a két lábunkra. Előfordult, hogy rossz irányba mentünk, és beragadt az autónk egy mocsárba. Közel voltunk a tengerparthoz, jött a dagály, majdnem elvitte a víz a jeep-et. Elindultam a partra, és a halászok segítségét kértem, mert 3-an nem tudtuk kiszedni az autót. Mindez időveszteség volt, de szerencsére sikerült kijutnunk a mocsárból.

Mi volt a verseny legnehezebb része? Volt úgy, hogy azt érezted, na most elég…?

Több helyen nem volt fogható Afrikában a Roxy Rádió. Ezt nehezen viseltük. A tréfát félretéve, voltak nagy kétségbeesések, de nem adtuk fel soha. A természet vadsága volt a legnagyobb kihívás; - mindenen áthatoló homok, útnak alig nevezhető ösvények, mocsarak, kősivatag. A sivatag csodálatos, de a finom és süppedős homok, valamint a sós tengerpart nagyon gyilkosak egy gép számára, az emberről nem is beszélve. Ilyen körülmények közt (17500 km teljes távolság) a Grand Cherokee kiválóan teljesített, gyakorlatilag gumi problémákon kívül hibátlanul végigment a kvázi gyári kocsi.

Elégedett vagy?

Az eredményünkkel igen, az viszont bosszantó, hogy egy adminisztrációs hiba miatt csúsztunk vissza a 4. helyre, holott végig tudtuk tartani a 2. pozíciót.

Van valami különleges élményed?

Amikor az Atlasz hegységnél nyomtuk a kilométereket felfelé, egyszer csak megláttunk 2 embert egy „restaurant” felirattal. Elgondolkodtam, hogy vajon miből élhetnek meg, amikor nincs ott más, szinte csak kő…

Jővőre is tervezitek az indulást?

Igen, mindenképp, hogyha jövőre is meglesz a megfelelő támogatás. Az biztos, hogy jövőre sok mindent máshogy fogok csinálni. Mindenképpen át kell alakítani a futóműveket és most már más kerekeket is választanék. Egy afrikai túra sok mindenben különbözik egy európai versenytől. Nagy előnnyel indul az, aki már részt vett ilyenen, ezért azt gondolom, jövőre még jobb eredményt érhetünk el.